Címlap Hírek Adventi várakozás az iskolában

Adventi várakozás az iskolában

„Minden advent alkalom:
győzhetsz saját magadon!

Minden advent ítélet:

így kellene – s így élek!”

Az adventi időszak kiemelt szerepet tölt be életünkben, s nincs ez másképp az iskolában sem. Advent 1. vasárnapjától kezdődően egészen karácsonyig számtalan programot szervezünk diákjaink, nevelőink számára.

Az adventi időszak kezdetét a gyerekek versekkel köszöntötték a templomban. December 4-én közösen vártuk a Mikulást. A jószívű fehérszakállút köszöntötték az 1-4. osztályos tanulók az iskola misén, és vasárnap a szentmisén. Természetesen nem maradt el a jó hangulatú, táncos buli sem.

Közösen szerveztünk családi kézműves délutánt december 14-én a Nógrádsipeki Fiatalok Közhasznú Egyesületével. A kézműveskedés után közösen gyújtottuk meg a Szeretet lángját az adventi koszorún. A gyerekek versekkel, és betlehemes játékkal kedveskedtek az adventi koszorúnál összegyűlt sokasággal. December 16-án lelki napot tartottunk, melyen a szórakozás mellett a karácsonyra való felkészülés jegyében szerepet kapott a bűnbánat is.

December 19-én a szeretetszolgálat jegyében meglátogatjuk a balassagyarmati kórházat. Ajándékot viszünk számos osztályra a beteg embereknek, s megpróbáljuk szenvedéseiket egy kis időre feledtetni versekkel, énekekkel, betlehemes játékkal.

December 20-án a falu civil szervezeteivel közös karácsonyi műsorral zárjuk az iskolai készülődést.

Köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, aki segítette a Mikulást az ajándékok megszerzésében, és a gyerekekhez való eljuttatásban. Hála mindenkinek, aki a programok megvalósításához bármilyen módon hozzájárult szebbé téve ezzel az adventi készületet!

„Adjon az Isten sok kolbászt!
Adjon az Isten sok libát!
Adjon az Isten kenyeret!
Adjon az Isten gyereket!
Adjon az Isten szerencsét!
Adjon az Isten mindenféle finomságokkal teli kemencét, hogy jusson belőle a szegény pásztoroknak is.
- Dicsértessék a Jézus Krisztus!”

karacsony

 

 

 
Sajtóközlemény
Hirdetés
Hirdetés
Étlap
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Szavazások
Mit látna szívesen a honlapon?
 
Keresés