Címlap Hírek Comenius hírláda - Comeniusos élmények diákszemmel

Comenius hírláda - Comeniusos élmények diákszemmel

Tartalomjegyzék
Comenius hírláda
Comenius iskolai együttműködések
A Comenius pályázat bemutatása
Comeniusos élmények diákszemmel
Comenius fotók
Minden oldal

 

 

zhu ztk zit zhu ztk zit

Comeniusos élmények – diákok tollából

Mikor megtudtuk, hogy jönnek hozzánk törökök és olaszok, izgatottan vártuk az idei első Comenius találkozót. Hamarosan el is jött a nagy nap!

A megnyitó ünnepség délelőtt 10 órakor kezdődött. Itt meghallgattuk az országok különböző himnuszait, majd az óvodások és az iskolások előadásokkal kedveskedtek a jelenlévőknek. Ezt követően egy kisfilmet is volt alkalmunk megtekinteni, amit az olaszok készítettek, és a diszkriminációról szólt. Mikor ennek vége lett, közösen meglátogattuk az óvodát és az iskolát is.

Délután újra találkozhattunk újdonsült barátainkkal, akik már Szécsényben vártak ránk. Itt egy kézműves foglalkozáson vettünk részt. Mivel ebben a hónapban volt húsvét, így ezzel kapcsolatos volt a téma: tojást festettünk. Mikor ez befejeződött, egy órányi ’szabadságot’ kaptunk. Később megvacsoráztunk a Rivaldában, ahol finom pizzát ehettünk – ez az olaszoknak különösen tetszett.

Másnap, pénteken Vácra indultunk, ahol megnéztük a Váci Székesegyházat és a Püspöki Palotát, amit a püspökünk, Dr. Beer Miklós mutatott be. Aztán továbbindultunk Budapestre. Itt elsőként a Hősök terét csodálhattuk meg, ahol csoportképet is készítettünk, majd a Parlamentbe indultunk. A hazaúton ízletes vacsorát fogyasztottunk el Szendehelyen – nagyon finom volt!

Az utolsó együtt töltött napon közös játékokat játszottunk a Kúriában, majd táncos lányok mutattak be hip-hop táncot, és nekünk is tanítottak egyet.

A búcsúvacsorát a sipeki hagyományőrzők színesítették előadásukkal.

Nekem nagyon tetszett ez a három nap, mert érdekes programokon vehettünk részt, de ami a legjobb volt, hogy külföldi gyerekekkel ismerkedhettünk meg.

(Horváth Noémi – 7. osztály)

zhu ztk zit zhu ztk zit

Április 6-án megérkeztek hozzánk olasz és török diáktársaink. Az idefelé vezető út elég hosszú volt számukra, ezért egy kicsit fáradtan érkeztek. Másnap reggelinél fogadták őket, utána sétát tettek is falunkban. Ez idő alatt mi összepakoltunk és feldíszítettük az asztalokat a Kúriában.

Az ünnepség himnuszokkal és a polgármester beszédével kezdődött. Aztán óvodások, majd az 1-2. osztályosok műsora következett, ezt követően pedig az iskolát néztük meg.

Április 7-én Szécsénybe látogattunk vendégeinkkel. A tojásfestés utáni szabadidőt jól kihasználtuk: fagyizás, shoppingolás, séta a városban – énekelve. Az esti pizza után jóllakva indultunk haza.

Másnap reggel irány Budapest! Az út során megálltunk Vácon, ahol a Püspök körbevezetett minket a Püspöki Palotán – különös volt, minden szobában kályha volt. Pesten a Hősök tere után a Parlamentet néztük meg. Ez utóbbiban különösen a koronát és a képviselők üléstermét. Délután Budára mentünk, hogy gyönyörködhessünk a Várban. Itt is jól éreztük magunkat. Egy vacsora után indultunk haza. A buszon jókat beszélgettünk külföldi vendégeinkkel, sokat nevettünk együtt.

Szerintem jól eltelt ez a pár nap.

(Brezniczki Vivien – 6. osztály)

zhu ztk zit zhu ztk zit

Három nap Magyarországon – főbb helyszínek és események:

kdalma

(Kiss Dalma – 8. osztály)

zhu ztk zit zhu ztk zit

Első nap, amikor találkoztunk velük, szerda volt. Kb. 5 óra körül a sulinál bicikliztünk, amikor először találkoztunk a külföldi gyerekekkel.

Az első napi programok közt volt többek között az iskolánk bemutatása is. Nagyon érdekes volt, hogy míg a többiek tanultak, mi szabadon járhattunk-kelhettünk és mindent megmutathattunk vendégeinknek a sipeki iskolában. A délután is hasonlóan nagy barátságban telt, Szécsényben a tojásfestés után sikerült még jobban összeismerkedni egymással.

Másnap, amikor Vácra érkeztünk, a Püspök már fülég érő mosollyal fogadott minket. Itt megnéztük a Püspöki Palota után a Székesegyházat is. A Parlament is nagy élmény volt: mennyi kapun kellett átmenni! Egyébként az Országház belülről gyönyörű volt. Bár a Várat belülről nem láthattuk, de kívülről is csodaszép volt, mint ahogy a Mátyás templom is.

A búcsúesten a Pávakör előadást tartott a vendégeknek, mi pedig a mielőbbi viszontlátás reményében köszöntünk el egymástól.

Ebben a pár napban új barátokra tettünk szert, és az angoltudásunkat is növeltük.

(Tóth Liána – 6. osztály)

zhu ztk zit zhu ztk zit

Az olaszok és a törökök április 6-án érkeztek. Bár nagyon fáradtak voltak, este azért beszélgettünk velük!

A megnyitó ünnepségen szép szereplést mutattak be az óvodások és az 1. és 2. osztályosok. Itt mindhárom részt vevő ország himnuszait is elénekeltük. Ezt követően meglátogattuk az óvodát és az iskolát – megmutattunk nekik minden fontos helyszínt. A vendégek aztán Szécsénybe mentek városnézésre, mi pedig délután csatlakoztunk hozzájuk, hogy a következő programon már együtt vehessünk részt, ez pedig a tojásfestés volt. Mikor végeztünk, kaptunk egy kis szabadidőt. Ez jó volt, mert jobban megismertük az olaszokat. Sajnos csak velük tudtunk beszélgetni, mert a törökök hazamentek. Este vacsorázni mentünk a Rivaldába, ahonnan busszal jöttünk haza.

Másnap – ahogy a többiek is említették – Vácott és Pesten jártunk. Az egész nap folyamán rengeteget fényképeztünk.

Az utolsó nap már a búcsúé volt. Nagyon sajnáltuk, hogy elmennek a vendégek, mert igazán felejthetetlen napokat tölthettünk velük.

(Jusztin Karina – 6. osztály)

zhu ztk zit zhu ztk zit

Külföldi vendégeink csaknem egy hetet töltöttek nálunk. Első nap még rendesen jöttünk iskolába, de amikor vége lett a sulinak, otthon ledobtuk a táskát, és már siettünk is a dolgunkra. A faluba indultunk, az iskola elé, amikor megérkezett a busz a törökökkel. Akkor még nem ismertük őket, ezért alig mertek leszállni a buszról, csak onnan integettek és fényképeztek.

A következő napon volt a megnyitó. Nagyon izgultunk a találkozás miatt. Segítettünk összepakolni a Kúriában, megcsináltuk az asztalokat. Amikor készen lettünk, már alig vártuk, hogy találkozzunk. Nemsokára a törökökkel készítettünk is egy közös képet, még ajándékot is kaptunk! Kezdett oldódni a hangulat, ami délutánra, a tojásfestés idejére érte el a csúcspontját. Itt nagyon jól éreztük magunkat, sokat nevettünk és beszélgettünk egymással – természetesen angolul. A pizzavacsora után az olaszokkal billiárdoztunk. Viszonylag korán kellett hazaindulnunk, mert másnap váci és budapesti kirándulás volt a program.

Itt már mint régi barátok üdvözöltük egymást, és a kirándulás napját kellemesen töltöttük. Sokat viccelődtünk, nevetgéltünk. A hangulat a hazafelé tartó úton érte el a tetőpontját.

A következő napon közös játékok voltak angolul, valamint tánc, amiben mi is részt vehettünk. Az estibúcsú bulin elköszöntünk egymástól, és reméljük, hamarosan találkozhatunk barátainkkal.

(Tóth Amanda – 6. osztály)

zhu ztk zit zhu ztk zit

A Nógrádsipeki Keresztény Általános Iskola újra megnyerte a Comenius pályázatot, aminek során Olaszországba és Törökországba látogathatunk majd el. Az első diáktalálkozón ezekből az országokból érkeztek diákok hozzánk. Tanáraink sok programot szerveztek nekünk. Bemutattuk kultúránkat és Magyarországot is. Az olaszok és a törökök repülővel érkeztek. Sok órát repültek, hogy megismerhessék Magyarországot, na és persze iskolánk diákjait. A nógrádsipeki, a szécsényi, a váci és a budapesti pgrogramok is elkápráztatták vendégeinket. Mi is jól éreztük magunkat velük, sokat viccelődtünk, beszélgettünk angolul. Azóta a külföldi diákokkal az interneten keresztül tartjuk a kapcsolatot. Nagyon várják ők is és mi is azt, hogy ellátogassunk hozzájuk.

(Tóth Laura – 6. osztály)



 
Sajtóközlemény
Hirdetés
Hirdetés
Étlap
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Szavazások
Mit látna szívesen a honlapon?
 
Keresés