Címlap Hírek Új Magyarország

Új Magyarország



Megvalósult Nógrádsipek Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatának komplex akadálymentesítése
Az Országgyűlés 1998. évben alkotta meg a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvényt. A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyelőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény 7/B. § (1) bekezdése szerint - a 2007. április 1-jén már működő – a helyi önkormányzat által nyújtott hatósági és közigazgatási közszolgáltatások vonatkozásában az egyenlő esélyű hozzáférés megvalósításának határideje 2010. december 31.
Nógrádsipek Község Önkormányzata eleget téve a jogszabályi kötelezettségének 2009 szeptemberében megterveztette a Nógrádsipek, Jókai út 4. szám alatti Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatának komplex akadálymentesítését.
A terveket a Japáner-b Mérnöki Tanácsadó Kft. képviseletében Sípos Zsolt tervező készítette el, aki rehabilitációs szakmérnökként is közreműködött a projekt megvalósításának folyamatában. Feladata az volt, hogy a fogyatékos személyek igényei figyelembe vételre kerüljenek már a tervezés folyamatában, majd a projekt megvalósítása során is.
Az Önkormányzat 2009. november 26-án pályázatot nyújtott be a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálatának komplex akadálymentesítésére, 5.334.602.- Ft támogatás elnyerésére. A projekt összköltsége 5.927.336.- Ft. A pályázatot 2010 februárjában bírálta el a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség képviseletében eljáró VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft. és 5.334.602.- Ft-ot ítéltek meg az ügyfélszolgálat akadálymentesítésére.
Az önkormányzat képviselő-testülete meghívásos pályázat keretében 3 vállalkozást keresett meg az építési munkálatok kivitelezésére. A legkedvezőbb árajánlatot Pifka József egyéni vállalkozó adta, ezért az önkormányzat 2010. május 11-én nevezettel kötött vállalkozási szerződést.
A kivitelezési munkálatok 2010. május 13-án a mozgáskorlátozottak számára kialakítandó parkoló építésével kezdődtek meg.
Ezt követően a hivatal belső munkálatai következtek: Elkészült az ügyfélszolgálat villany-vezetékelésének teljes cseréje, új burkolatot és festést kapott a hivatal előtere, valamint az ügyfélszolgálati iroda. A helyiségek kontrasztos helyiségjelző táblákkal lettek ellátva, amelyeket Braille írással is ellátunk. Beépítésre került egy aszimmetrikus, osztott szárnyú bejárati ajtó is, amelyen a kerekesszéket használók is kényelmesen megközelíthetik az ügyfélszolgálati irodát. Az ügyfélszolgálati helyiségbe beszerzésre kerültek irodai tárolóeszközök, valamint asztalok. Az építési munkálatok 2010. június 17-én fejeződtek be.
Ezt követően beszereztük az ügyfélszolgálati irodában használandó számítástechnikai eszközöket: számítógépet, érintőképernyős monitort, hangfalakat, fejhallgatót, szoftvereket.
Az akadálymentes opcióval ellátott honlap kialakításának csúszása miatt határidő módosítást kértünk a pályázat kezelőjétől. Az új határidő: 2010. december 31. napja lett.
Összességében elmondható, hogy a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatának akadálymentesítésével az önkormányzat eleget tett a jogszabályi kötelezettségének és határidő előtt megvalósult az önkormányzat által nyújtott közszolgáltatás vonatkozásában az egyenlő esélyű hozzáférés.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.
A Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege: 5.334.602,- Ft.
Közreműködő szervezet neve és elérhetősége: VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft. 3300 Eger, Jókai u. 2.

 

 
Sajtóközlemény
Hirdetés
Hirdetés
Étlap
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Szavazások
Mit látna szívesen a honlapon?
 
Keresés